„Engem ne emeljen a magasba senki,
ha nem tud addig tartani,
míg tényleg megnövök.
Guggoljon ide mellém,
ki nem csak hallani,
de érteni akar,
hogy közel legyen a szívdobogásunk.”

Mézes Mihálynak hívnak. Napközis nevelőként tevékenykedem és fafaragást oktatok.

Mezőgazdasági iskolában szereztem technikusi képesítést. Innen a Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Technika Tanszékre kerültem, ahol dísznövény kertészként tevékenykedtem. Pedagógiai végzettségem miatt a főiskolás hallgatók gyakorlatát vezethettem. Közben gyógypedagógiát tanultam, majd autizmussal élő gyerekeknek szervezet nyári táborban segítőként tevékenykedtem, ahol megismerkedtem ezzel a speciális területtel. Amint lehetőségem adódott rá, akkor ezen a területen helyezkedtem el. Autizmussal élő gyerekek csoportját vezettem.

Folyamatosan képzem magam, elvégeztem két autista specifikus tanfolyamot és Waldorf továbbképzéseken is részt vettem. Jelenleg a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főikolai Kar Waldorf extra lessons képzését végzem.

Három gyermekem van, Csongor, Regő és Zsolna. Gyermekeim Waldorf óvodába és iskolába járnak, aminek a légköre engem nagyon megérintett.

„Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba!” / Németh László/

Vajon miért válik valaki pedagógussá? Az inspiráció mindenkinél más és más gyökérből fakad. Emlékeimben kutatva már igen korai csíráit fel tudtam fedezni a tanítóságnak. Kisiskolás koromban csodálattal néztem fel tanítómra és játékaimban számtalanszor megjelent a tanítóság, olvasni, írni, számolni tanítottam a mackót, játékállatokat és babákat. Iskolába kerülve úgy éreztem, hogy itt határtalan kincs birtokosa leszek. Lelkesedni tudtam szinte mindenért és bár sok kudarc és csalódás is ért, a tervem mellett, hogy majd valamikor tanítónéni leszek, sokáig kitartottam. Az általános iskola alsó tagozatát kis szülőfalumban a bakonyi Hárskúton jártam végig, majd a körzetesítés miatt a felső tagozatot Herenden – a híres porcelán városában - végeztem. Egy röpke kis ideig elkacérkodtam azzal a gondolattal, hogy magam is porcelánfestő leszek, de szüleim úgy gondolták, hogy a képzőművészettel foglalkozhatok még később is. Irány az érettségi és a felsőoktatás!

Vargabetűk persze minden ember életében vannak. Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, helyt tudtam állni a sok – engem egyáltalán nem érdeklő – fura tantárgy sűrűjében. Hasznos dolgokat is tanultam ott szép számmal, de az elhatározás megérlelődött bennem: nos ez az a szakmai irány, amit biztosan nem szeretnék. Valóban igaza volt szüleimnek: irány a főiskola! Itt már tudtam mi az én valódi utam. Tanítóvá váltam Kaposváron és a műveltségterületem a vizuális nevelés lett. A széles érdeklődésem továbbra is megmaradt, szerettem minden tantárgyat tanítani, a képzőművészet iránti vonzódásom is kiteljesedhetett. Tudtam, hogy jó helyen vagyok, nem kellenek a vargabetűk, tudom, hogy mit szeretnék: gyerekeket és fiatalokat tanítani. Érdekelt az a feladat, hogy az iskolában ne színtelenül tanítsak, ne váljak unalmassá és úgy szeressenek a gyerekek, amilyen nagy szeretettel fordulok én is feléjük. Mindig is vonzódtak hozzám a gyerekek és én is vonzódtam hozzájuk. Jól működött ez a „szeretet mágnes”.

Eddigi pályám igen változatos volt. Tanítottam az ország legszegényebb falujában, mélyszegénységben élő családok között, ahol egy személyben voltam a gyerekek tanítója, nevelője és pótanyukája. Később, más iskolában felső tagozatosoknak éneket, rajzot, etikát tanítottam, miközben könyvtárat vezettem és együtt nevettünk, dolgoztunk sokat a színjátszó- és bábszakkörben. Életem egyik legszebb korszaka volt, amikor szülőfalum kicsi iskolájában is taníthattam, abban az iskolaépületben, ahol annak idején én is a betűvetést tanultam.

Hiába gondoltam, hogy a továbbiakban nem lesznek vargabetűk, mégis kanyarogtam egy cseppet. Művelődésszervező voltam jónéhány évig, de a gyerekekkel való tevékenykedés, foglalkozás továbbra is az életem része volt. Számtalan, általam vezetett kézműves és zenei program töltötte ki az időmet. Immár nemcsak kicsikkel foglalkozhattam, hanem fiatalokkal és felnőttekkel is. Meg is fogalmazódott bennem: Szeretem az embereket, fontos számomra az odafordulás, a kommunikáció és mindaz az ismeret és tudás átadása, ami bennem rejlik. Többféle tálentumot is kaptam, itt volt az ideje, hogy mindezt különféle korosztály számára kamatoztassam. Egy hirtelen kanyarral KRESZ oktató is lettem (amit szintén nagyon szeretek, hisz ez is tanítás!), helyi újságot írtam, szerkesztettem, kézimunka-, báb- és színjátszó kört vezettem fiataloknak és felnőtteknek, könyvtáros is voltam… egyszóval afféle polihisztor.

A waldorf tanárságot nem én találtam, úgy is mondhatnám, hogy rám talált. Hiszek abban, hogy nincsenek az életünk útjaiban véletlenek. Olyan iskolába kerültem, ahová legbelül vágytam, ahol a sokféle tevékenység, az odafordulás, az ölelő szeretet, a mély gyermekismeret, a gondolkodás nyitottsága mind-mind meghatározó. Képzett waldorf pedagógussá is váltam, (s bizony ez nem vargabetű) de a legtöbbet a hétköznapokban tanulok. Úgy is mondhatnánk, hogy a gyerekek és az iskola formál engem és én is formálom a gyerekeket és részt veszek az iskola építésében, formálásban. Nagyon szép feladat ez. Embert próbáló és embert építő.

De ki is vagyok én valójában? Elsősorban gimnazista Bence fiunk és óvodás Rebeka kislányunk anyukája. Waldorf tanár, aki lelkesedik a munkájáért. Olyan ember, aki rajong a természetért, az állatokért. Aki beszélget a fákkal és virágokkal. Dalol, amikor jókedve van és amikor bánatos. Örömét leli, ha egy hangszert megszólaltathat. Amikor színpadon áll és énekel, szeretne minél többet átadni abból a benne feltornyosuló érzelmi hullámból, amit a dal és zene keltett benne. Olyan ember, akinek boldogság bármilyen rajzeszközt a kezébe vennie és alkotni, létrehozni valamit, ami szép, ami hasznos, ami az emberekért van. Az az ember, aki néha végig simítja a könyvespolcon azokat a könyveket, amiket illusztrált és arra gondol, hogy sok kisgyereknek okozott örömet a rajzaival, amik összeforrtak a mesékkel. S végül: az az ember, aki igyekszik ember maradni a hétköznapokban is.

Szatmári Anett vagyok. Kiskunfélegyházán születtem és Bugacon nőttem fel. Többfelé is laktam, de mostanra visszakerültem Bugacra, ahol a férjemmel és 2 örökbefogadott német juhászkutyánkkal élünk.

Szabadidőm, elfoglaltságaim:

Szerencsére számtalan dologban volt alkalmam kipróbálni magamat. Ezek közül fontos része volt az életemnek a futball, 10 éven át űztem ezt a sportot ez idő alatt, több alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattam országos szintű versenyeken.

Később évekig hastáncoltam, csoportommal versenyekre, fellépésekre jártam.

Manapság szabadidőmben, önkéntes állatvédőként aktívan tevékenykedem férjemmel együtt. Továbbá szívügyünkként, buzgón segítjük német juhászkutyák mentését és rehabilitációját.

Mindezek mellett sokat vagyok a családommal és maradék szabadidőmet a  kézműveskedés tölti ki.

Hivatásom és tanulmányaim:

Általános iskolába Bugacra jártam, majd a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban tanultam, ott is érettségiztem.

Ezek után a (akkor még) Kecskeméti Főiskolára kezdtem el járni, édesanyám nyomdokait követve, óvodapedagógus szakon. Már a főiskola alatt elkezdtem dolgozni a bugaci óvodában. Amikor bölcsődei csoport létesült a munkahelyemen, akkor egy időre „pihenőre tettem” tanulmányaimat és egy 2 éves OKJ-s képzésen, kisgyermeknevelő szakmát szereztem, a bölcsőde szakmai vezetőjeként dolgoztam évekig. Az idő alatt pedig befejeztem a főiskolát és megszereztem a diplomát is.

Egyik évben alkalmam nyílt, hogy újra óvónőként dolgozzam, én pedig éltem ezzel a lehetőséggel. Ez az év mérföldkő lett az életemben. Tíz év után először merült fel bennem, hogy talán elérkezett az az idő, hogy utat engedjek egy jelentősebb változásnak szakmai téren.

2016 őszén már ebben a Waldorf óvodában vártam a nyári szünetről visszatérő és az újonnan óvodába lépő gyermekeket. Szinte egyik napról a másikra egy remek közösségben találtam magamat. Az intézmény nem volt ismeretlen számomra és a Waldorf pedagógiával is könnyen tudtam azonosulni. Itt pedagógusként végre fellélegezhettem. Az ide járó gyerkőcök tényleg önmaguk lehetnek, itt tényleg figyelembe vesszük az életkori sajátosságaikat és megvalósítjuk az ideális légkört számukra, ahol „igazi” gyermekek tudnak lenni. Óvónőként nagy élmény végig kísérni őket ezen a pár éven, ezen az úton.

Hompot Anikó vagyok, Waldorf óvónő. Kiskunfélegyházán születtem, nevelkedtem. A gimnáziumi érettségi után hagytam el 10 évre a várost, Budapesten tanultam tovább idegenforgalmi és szálloda szakon. Főiskola után 4 évig egy utazási irodában dolgoztam, ahol sokat tanultam az életről, a versenyszféráról. Bár férjemmel közel 10 évig éltünk a fővárosban, sohasem szerettük meg igazán, nem a mi világunk volt az ottani rohanó, nyüzsgő élet, és határozott szándékunk volt a gyerekeinket nem Budapesten nevelni, iskolába járatni. Levente, a legidősebb fiunk még oda született, és 2 éves kora előtt jött a választás: beíratni Budapesten bölcsibe, visszamenni az utazási irodába dolgozni, vagy visszaköltözni Félegyházára, tesó, azután majd alakul.

Nem volt nagy kérdés számunkra, hogy az utóbbit válasszuk. Hazaköltöztünk, jött a tesó is, és itthon aztán szembejött velünk a Waldorf, egy kedves barát képében.

Természetes úttá vált számomra az óvodaalapítás, és minden, ami ezzel jár. Mire Gergő is két éves lett, elindult az óvoda, és számomra pedig egy új lehetőség, az, hogy óvónő legyek. Óvónőképző, majd Waldorf óvodapedagógus képzés kísérték életünket, mely formált engem, férjet, családot, mindent körülöttem. A Waldorf pedagógiában éreztem meg egy kiteljesedést, hogy ez az én utam. Megerősített saját gyerekeim nevelésében, barátokat, közösséget kaptam általa, akikkel úgy érzem tűzön vízen át menetelhetünk, nincs legyőzhetetlen akadály. Együtt vagyunk, egymásért, alakítjuk, segítjük egymást akarva, akaratlan.

Rengeteget adhatunk a gyerekeknek, felnőtteknek: szokásokat, értékeket, ritmust, rendet, tiszteletet a bennünket körülvevő világ iránt, természetes érdeklődést, rácsodálkozást a világ dolgaira. Itt mindenki ( gyerekek, felnőttek ) csak épülnek, többé válnak, szárnyakat kapnak. Ez nekem a Waldorf.

Jelenleg, 6 év óvónőség után 3. gyermekünkkel vagyok itthon, közben pedig extra lesson, ( segítő-fejlesztő pedagógus ) továbbképzésre járok, hogy visszatérve az óvodába  még tudatosabban, még többet nyújthassak a gyerekeknek és szüleiknek.

FeketnCsiksSzilvia(Intézményvezető, angol nyelvtanár)
Kiskunfélegyházán születtem 1980 július 2-án, nevelkedtem és jelenleg is itt élek férjemmel és két gyermekemmel – Hunorral (10 éves) és Hangával (7 éves). Itt érettségiztem a Móra Ferenc Gimnáziumban 1998-ban, majd Szegeden végeztem el a főiskolát magyar – angol szakon, ezután az egyetemet. 2007-ben Közoktatási Vezető oklevelet szereztem, majd az ELTE-n Waldorf Pedagógus végzettséget kaptam. Első diplomám megszerzése után már tanítottam általános iskolás és középiskolás tanulókat. Mindig is a tanítás volt a vágyam, azt csináltam (és csinálom) amit mindig is szerettem volna. Gyerekek közelében lenni, segíteni nekik az útjuk keresésében, rámutatni nekik a világ dolgaira.
Hunor születése egy nagyon tudatos úton indított el a gyermeknevelésben. Odafigyelés, sok együtt töltött minőségi idő, természethez való odafordulás, egészséges étkezés, egészséges élet … ezek mind előtte is megvoltak, de most sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, érezve a felelőséget a saját gyermekem életének alakulásáért.
És ez a tudatosság, odafigyelés, vigyázás, miért kellene, hogy csak három évig tartson, míg a gyermekünk velünk otthon van? Keresgélés, alternatív utak, óvodák, iskolák …waldorf óvoda és iskola. Jött néhány szülőtárs, barátok, ismerősök, rokonok, pedagógusok, anyukák, apukák ………. s megszületett a Waldorf Óvoda Félegyházán, mert hittük, mert megálmodtuk. Sokan kételkedtek, nevettek, de mi dolgoztunk és azt az utat jártuk, amit máig is hiszünk, hogy a legjobb. Egyre többen lettünk és a Félegyházi Waldorf Iskola is megnyithatta kapuit. Néhány év alatt kiépül a nyolc évfolyamos általános iskola, s talán a középiskola is.
Nekem a Waldorf óvoda és iskola egy igazán gyermekközpontú nevelés, gyerekekre szabott tanítási módszerekkel. Egy közösség, ahol jó tanítónak lenni, jó szülőnek lenni, jó gyereknek lenni. Nincsen benne semmi „hókusz-pókusz”, mégis egy olyan tudatosan felépített oktatási rendszer, ami világszerte bizonyítottan nagyon jól működik. Örülök, hogy én is zászlóvivője lehetek ennek városunkban.

(A 2017/18-as tanév leendő elsős osztálytanítója)

Budainé Kovács Andrea vagyok, a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola harmadik osztályának osztálytanítója. Családommal Csongrádon élek, férjem vállalkozó, három gyermekünk van: Anna(21), Bálint(19), Barnabás (9). Csongrádon tanítottam egy általános iskolában, Barnus születése után pedig főállású anyaként otthon nevelgettem gyermekeinket. 7 év után már nagyon hiányzott a tanítás, hiányoztak a gyerekek, de addigi munkahelyemre nem akartam visszamenni, ezért keresgélni kezdtem. Nem tudtam, mit keresek konkrétan, csak abban voltam biztos, hogy nem azokkal a módszerekkel szeretnék tanítani, amiket addig megismertem. Ekkor „talált rám” a Waldorf pedagógia.
Ha megkérdezik tőlem, miben más a Waldorf iskola, mint a többi általános iskola, azt szoktam mondani, hogy itt az osztálytanító ideális esetben 8 évig kíséri az osztályát, igen mély emberi és bizalmi kapcsolatot kiépítve ezzel maga és tanítványai között.
Bár a követelmény, a tananyag megegyezik a többi általános iskoláéval - nálunk más, gyerekekre szabott módszerekkel tanulnak a gyerekek olvasni. Szabad hibázni, mert abból mindnyájan tanulunk. Nem kell egymással versengeni, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, magunkhoz képest kell jobbnak és jobbnak lennünk.
És hogy számomra mi a Waldorf pedagógia? Egymás tisztelete, elfogadása, megismerése, nem pedig megítélése. Tanítói szabadság. Év végi bizonyítványversek. Kollégákkal, gyerekekkel, szülőkkel közösen megélt és átélt ünnepek. Egy közösség. Egy szóval: EMBERség.

(Harmadik osztály tanítója)

Buda Borbála vagyok, 1978. június 15-én születtem Kecskeméten 6 gyermekes művész család legifjabb sarjaként - majd a fél országot végig laktam. Jártam Kodály iskolában, tanítóképzőben, tanultam Kokas zenepedagógiát, kóstolgattam mozgásművészetet, hangszereket és sok egyebet, elvégeztem a waldorf képzést. A képek és versek fakadnak amúgy is...
Két fiam: Boldizsár és Ábris.
Kapcsolódás, alkotás, áramlás, kötődés, megértés...Megbocsátás. Fák, felhők, madarak, a gyermek szuszogása. Létezni, találkozni és létrehozni. Megújulni. Belül és közösségben.
Waldorf.

 

 

 

 

 

 

( Elsős osztálytanító)

Nemes Ildikó vagyok, szakvizsgázott pedagógus, a Tiszta Forrás Waldorf Iskola leendő első osztályának tanítójelöltje.
Szülővárosom Félegyháza, ahonnan a gimnázium elvégzése után Szegedre mentem a tanárképző főiskolára. Szakvizsgámat az ELTE Pedagógiai-Pszichológiai Tanszékének szervezésében tettem le, szakdolgozatomban az érzelmi intelligenciával foglalkoztam.
Férjem Buda Ádám Tinódi lant-díjas énekmondó, lantféléken (lant, tekerőlant, koboz, dombra, ud) és különböző furulyákon játszik a középkor zenéjétől egészen a reformkorig, s zeneiskolában tanít népi hangszereket. Édesapjával, Buda Ferenc Kossuth-díjas költővel is vannak közös műsorai.
Gyermekeink, Gyöngyvirág és Panna a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola harmadik, ill. első osztályos tanulói.
A Waldorf pedagógiával kislányainknak iskolát keresve kerültem kapcsolatba. Előtte több mint egy évtizedet tanítottam egy hagyományos tanrendű általános iskolában, mind a nyolc évfolyamon. Nagyon szerettem a munkámat, mégis hiányérzetem volt.
Az alternatív pedagógia főiskolás korom óta érdekel, módszereit igyekeztem mindig is alkalmazni. Az adott kereteken belül mégsem éreztem megvalósíthatónak sok mindent, pl. az életkori sajátosság figyelembevételét a tananyagban, a szorongás minimálisra csökkentését, és hogy a csillogó szemű kisdiákok megőrizzék lelkesedésüket.
Ezért érzem igazi kihívásnak a következő tanévet, mert számomra is csak együtt létezik a tanulás a gyerekek alkotó részvételével, a személyes élmény és az önálló cselekvés lehetőségével, a tevékenységben rejlő örömmel. Az érzelmi azonosulással, a nagyfokú belső fegyelemmel, az önkifejezés boldogságával. Pedagógusként legalábbis ezt jelenti nekem a félegyházi Waldorf.
Mindezek beteljesüléséről édesanyaként is beszámolhatok: kislányaink eddig kb. ezerszer mesélték örömmel az aznap történteket, ugyanis eddig ketten összesen közel ezer napot töltöttek el az iskolában. Ott, ahol a tanulás mellett fontos elem a mozgás, a tevékenység, a fantázia, a mese, s a játék, ami a kisgyerek igazi munkaformája.
Munkatársaim nyomdokaiba lépve én is vigyázva szeretném őrizni és tovább táplálni tanítványaim természetes érdeklődését, gondolkodásra való nyitottságát, megteremtve számukra az érzelmi biztonságot nyújtó, derűs, elfogadó légkört.
A fentiek mellett legalább ugyanolyan jelentőségűnek tartom, hogy betöltsük Arany János szépen megfogalmazott gondolatát: „Ember lenni mindég, minden körülményben…”

Közelgő események

Nincsenek események
FOOTER_LINK_TEXT