Mi volt az első benyomásod a Tiszta Forrás Waldorf Iskoláról?
A rendkívül barátságos, családias légkör fogott meg azonnal, a gyerekek és a pedagógusok nagyon kedvesek, érdeklődőek voltak irányomban. Már a bejáratnál színes rajzok fogadtak, s ebből is azonnal érződött, hogy egy gyermekközpontú intézményben vagyok látogatóban. Nagyon tetszett, hogy minden osztályterem más és más hangulatú volt, érződött a természetközeliség, és a hagyományok őrzésére való törekvés.
Miért jelentkeztél intézményünkbe tanítani?
Tanító-kommunikációs szakember diplomám megszerzése előtt és után is tanítottam, s rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, mind a nebulók, mind pedig a kollégák irányából mindkét intézményben. A főiskola elvégzése után aztán az élet úgy hozta, hogy a pénzügyi szektorban helyezkedtem el, amelyben közel húsz évig tevékenykedtem. Az évek múltával egyre inkább felerősödött bennem az az érzés, hogy nem a „helyemen vagyok”, s egyre inkább vágytam arra az élményre, amelyeket az iskolákban tapasztaltam meg tanítóként. A Waldorf szemlélettel mintegy tizenöt éve ismerkedtem meg, Bálint fiunkat a debreceni Waldorf-óvodába írattuk be. Fontos volt számunkra a gyermek- és élményközpontú szemlélet és az, hogy a gyermekek a saját maguk által megtapasztaltakból merítkezve fejlődtek, tanultak.
Miért szerettél volna ifjúkorodba tanár lenni, és most miért választod ezt a pályát?
Gyermekkoromtól fogva - úgy gondolom, hogy nagyszüleim „meséinek” hatására – nagyon szerettem történeteket megosztani „hallgatóságommal”, mindig is vonzott a társasági lét, ahol értékes eszmecseréket folytathattam a beszélgetőpartnereimmel. Sokszor – anélkül, hogy erre törekedtem volna – kerültem a társaság középpontjába, mert szerettem élményt adni, jó érzés volt tudást, ismereteket átadni. Most pedig szeretnék ismét egy olyan közösség tagja lenni, ahol nem csak része vagyok a közösségnek, hanem formálója is.
Kérlek, mesélj a családodról!
Csongrádon élek feleségemmel és három gyermekünkkel: Bálint 17, Anna 12, Eszter pedig 5 éves. Tőzsgyökeres hajdú-bihariként több, mint tíz éve határoztuk el, hogy Debrecenből elköltözünk a Tisza-parti kisvárosba, s nagyon szeretünk itt élni. Vonzott bennünket a nagyvárosi pörgés után a nyugalmasabb, stresszmentesebb, természetközelibb élet, és meg is találtuk, amire vágytunk.
Mi az a szép emlék, amit gyerekkorodból hordozol?
A nagyszüleim élettörténetei, amelyekről szívesen meséltek bővebb családi körben és csak nekem, mint legidősebb unokának. Szinte megéltem az általuk elmondottakat, s mind a mai napig nagyon hiányoznak azok a közös ebédek, vacsorák, s a nyugodt hangulatú, kikapcsoló hétvégék.
Mi volt a legnehezebb esemény, helyzet az életben?
Pedagógus pálya után az első bankos munkakörömbe való átállás. Három hónapos budapesti képzés, rengeteg – addig számomra nem létező ismeret – elsajátítása, teljesen más miliő, olyan érzésem volt hónapokig, mint akit durván kiszakítottak az addig megszokott és biztonságos környezetéből. Aztán természetesen elmúlt a stressz, mert mindig közvetlenek és segítőkészek voltak kollégáim.
Mi az az elfoglaltság, ami egy sűrű rohanós nap után feltölt téged?
Gitározás, olvasás és a gyermekeimmel együtt töltött minőségi idő az, ami igazán feltölt és kikapcsol.
Van olyan cél az életben, amiért hajlandó vagy harcolni?
Nem harcként élem meg, de mindenképpen fontos célnak tartom azt, hogy a mindinkább digitálissá váló világunkban a gyermekek megszeressék a könyvolvasást, s ne a készen kapott képi világ alapján alakítsák ki az értékrendjüket.
Ki az az író, költő, filozófus, akinek a gondolatai sokat jelentenek Neked?
Fekete István író, tíz éves koromtól rajongója vagyok. Bár sokan még mindig ifjúsági íróként tartják számon, nagyon sok novellája, könyve van, amelyből megismerhetjük a korabeli Magyarország társadalmi viszonyait, életét. Véleményem szerint az emberi lélek és a természet kifinomult ábrázolásának nagymestere volt az író, műveinek olvasása szinte időutazásként hat rám.