Tánc! Kapcsolódás. Térrel, talajjal, zenével. A másikkal – a közösséggel. Testem a lelkemmel. A létezéssel. Ringat, lüktet, kimozdít, áramoltat. Összhangba rendez.

Nem vagyok táncos – se néptáncot, se társastáncot nem művelek. Ismerkedésem a mozgásművészeti technikákkal leginkább a kontakt improvizációra szorítkozott, emellett látogattam táncházakat, részt vettem fizikai színház kurzuson, kontakt és kalotaszegi tánc fúzióján és a Kokas zenepedagógia keretein belül mozgásimprovizáltunk komolyzenékre.

A táncház mindig közösségi alkalom, ez lényegi része, veleje. Idegenek közt is felszabadító, és közösségteremtő, de ha egy összetartozó közösség életében történik, akkor különösen erős élménnyé válhat. Ünnep! Örömbe emel. A saját népünk zenéjében-táncaiban megmerülni otthonos, gyökereinket erősítő. Más népekébe kóstolni izgalmas.

Amikor elsős volt az osztályom, nagyon sokat furulyáltunk. A kis alföldi pásztorfurulyán játszottunk, és év végére úgy ment, hogy a nyári melegben a kis csapat a homokozóban egy szál „pendelyben” fújta az Ördög útját. Egy csapat csibe a rekkenő hőségben, meztélláb a forró homokban, tűzött a Nap ránk, és csak fújták és fújták! Volt, aki már az orrával fújta, vagy egyszerre két furulyán. János Napon Ádám bátyám kobozjátékával együtt lekísértük az egész táncházat.

Voltak évek, amikor a néptánc órarendbe került nálunk, és szívet melengető volt a gyerekeink táncát látni. Tanította őket Kátai Tibi, Dávid Orsi, Beták Barnabás, Tarjányiné Lencsi és Keserű Benedek. Öröm, hogy életük részévé válhatott, és kaphattak egy korai benyomást, zsigeri lenyomatot ebből az élettel teli kincsből. Ispán Bori barátnőm említette, hogy sokan kifogásolják a néptánc lépéseinek kötöttségeit. Ő azért szereti, mert a tudás egy kereten belül variálható – így ez a kötöttség tulajdonképpen a szabadság kulcsa.

Legkedvesebb emlékeink az ünnepeinkhez fűződnek, amikor szülők, tanárok és gyerekek együtt rophatták. Leginkább farsangkor és a báljainkon került erre sor. A néptáncos táncházak mellett meg kell említenem idei gimnazistáink első bálját, táncát, és a báljaink részét képező táncos „bulikat” is, amiknek a felszabadító kikapcsolódás a célja. Képeink sora tanúskodik erről. A táncházakról kevesebb kép született, aminek egyetlen oka, hogy akkor én is inkább beálltam a körbe. „Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme.” (Márai Sándor)

Buda Borbála
osztálytanító