A Waldorf Gimnáziumról

A Waldorf pedagógia egy olyan 100 éves múlttal és tapasztalattal rendelkező reformpedagógiai irányzat, melyen alapulva mára már több mint 1200 Waldorf iskola működik világszerte. Mindegyik iskola elkötelezett az egyes gyermek egyéniségének és tehetségének felismerése és elismerése mellett. 

A Tiszta Forrás Waldorf Gimnázium az államilag elfogadott Waldorf kerettanterv alapján működik.

A színes tanterv révén, a közismereti tárgyak oktatását (matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika …), művészeti nevelés és gyakorlati oktatás egészít ki. Kiemelt hangsúlyt kap az idegen nyelvek oktatása, két idegen nyelvet tanulnak diákjaink.  A lexikális tudás átadása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a tanulók személyiségének kibontakozására. A 12. évet az úgynevezett „Éves munka” zárja, ami egy szabadon választott témában tartott előadás, művészi munkával színesítve. A 13. év az állami érettségire és felsőfokú felvételikre készít fel.

A Tiszta Forrás Waldorf Gimnázium tanárainak küldetése, hogy diákjai számára stabil, biztos kezdetet adjanak az ÉLEThez, hogy magabiztos, inspiráló, a környezete problémáira érzékeny és a problémákat kreatívan megoldani tudó egyénekké váljanak.

 

Miért választják sokan a Waldorf Gimnáziumot?

A Waldorf Gimnázium az a középiskola, ahol meg tud valósulni a fiatalok gondolkodásának, érzésvilágának és akaraterejének egységben és harmóniában történő fejlesztése. A Waldorf iskolában tanuló diákok megtanulnak önállóan gondolkodni, megtapasztalhatnak többféle művészeti területet, mindezt a tanulásuk megerősítésére.

Nyugodt, stresszmentes környezetben élhetik mindennapjaikat itt a diákok, akik megtanulnak együttműködni, egymást segíteni, támogatni, elismerni saját és társaik értékeit. A drámaelőadások, művészeti órák, projekthetek és a szociális gyakorlatok sok-sok élettapasztalatot nyújtanak és segítik az egyéniségek kibontakozását. A projektmunkák és a kooperatív tevékenységeknek köszönhetően igazi osztályközösségek alakulnak.

Iskolánk a diákjait az önismeret felé irányítja, megtanítva őket gondolkodni, és segíti őket, hogy független, kreatív, boldog felnőttekké váljanak.

A Waldorf Gimnáziumi oktatás alappillérei

100 éves múlttal rendelkező reformpedagógia

magasan kvalifikált tanárok

idegen nyelvek oktatása magas óraszámban

kompetencia alapú pedagógia

tantárgyak integrációja

kommunikációs képességek fejlesztése

művészeti órák

szociális képességek fejlesztése

kooperatív feladatok

drámapedagógia

projektmunkák

12. év végén éves munka un. „mestermunka” elkészítése

egy teljes év (a 13.évfolyam) specifikusan az állami érettségire és a felsőoktatási felvételikre

önállóságra való nevelés

projekthetek (kézműves műhelyekben, szociális vagy közoktatási intézményben töltött munkaidő)