Bár a nyári szünet már tombol, július 4-én mégis hajnalban keltek harmadikosaink és szüleik, hogy a maguk vetette búzát learassák.

A Waldorf-iskolák harmadik osztályában kiemelt szerepet kapnak azok a tevékenységek, amelyek a gyermekeket közvetlen kapcsolatba hozzák az őket körülvevő világgal és az emberi munka értelmével. Ilyen különleges, egész éven átívelő élmény a búza útjának követése: a vetéstől az aratáson át egészen a kenyérsütésig.

A gyermekek ősszel maguk vetik el a búzát, gondozzák a földet, figyelemmel kísérik az évszakok változásait, a növény fejlődését, majd nyáron részt vesznek az aratásban, a cséplésben, az őrlésben és végül közösen kenyeret sütnek. Ez a folyamat nemcsak gyakorlati ismereteket ad a mezőgazdaságról, hanem mélyebb, belső tapasztalattá válik számukra arról, hogy az ember munkája és a természet törvényei szorosan összefonódnak.

A harmadik osztályos gyermekek életkori sajátosságaiknál fogva keresik a kapcsolatot a valósággal, az emberi tevékenységek értelmével. A búzaprojekt lehetőséget ad arra, hogy megértsék, megérezzék az idő múlását, a természet ciklikusságát, felfedezzék a közösségi munka örömét, és megtapasztalják a munka és az eredmény kapcsolatát, így jobban megbecsülve az ételt és a természet adományait. 

Harmadik osztályosként 2024. október 22-én vetettük el az őszi búzát Alsómonostoron, az egyik osztálytársunk családjának birtokán. A körülbelül 50 négyzetméteres földterületet először kézi ekével próbáltuk fellazítani, majd elboronáltuk. Ezután következett a vetés, amit csoportokban végeztünk – ez már könnyedebb feladatnak bizonyult. Végül újra elboronáltuk a földet, hogy a magokat betakarjuk, majd bőséges tízóraival zártuk a fárasztó, de élményekkel teli napot. Közösen kértük Isten áldását a vetésre, majd hagytuk, hogy a természet tegye a dolgát.

Tavasszal egyre kíváncsibbak lettünk, hogyan növekszik a vetésünk. Májusban autókba ültünk, és ellátogattunk a földhöz – örömmel láttuk, hogy a búza szépen sarjad.

A hagyományokhoz híven az aratást Péter-Pál utánra, 2025. július 4-ére tűztük ki, kora hajnalra, hogy még a nagy meleg előtt elkezdhessük a munkát. Bár kissé álmosan érkeztünk, a nap felkelésével együtt mi is felélénkültünk, és hamar beindult a közös munka ritmusa. Az apukák kaszáltak, a gyerekek marokszedővel gyűjtötték kévébe a búzát, majd csépeltünk és rostáltunk. Kertművelés-tanárunk, Adri és Erzsike néni – aki már sok aratás részese volt életében – nagy lelkesedéssel mutatták meg nekünk a kötélkészítés és a keresztrakás tudományát, és meséltek a régi idők szokásairól, munkafolyamatairól.

A fáradságos munka után közösen reggeliztünk a tarlón – igazi, bőséges parasztreggelit. Amikor mindennel végeztünk, és összepakoltunk, meglepve tapasztaltuk, hogy a rengeteg befektetett munka ellenére sem termett sok búzánk. Mégis boldogan nyugtáztuk: egy kenyérre való lisztünk biztosan lesz belőle.

A folyamat azonban itt nem ér véget – a szelelés, őrlés és a kenyérsütés már negyedik osztályban vár ránk, így zárul majd le ez a különleges tapasztalás. Bár első hallásra talán nem tűnik hosszúnak vagy nehéznek, mi most már tudjuk: mennyi munka, odafigyelés és kitartás kell ahhoz, hogy egyetlen kenyér megszülethessen. Mély tisztelettel gondolunk azokra a nemzedékekre, akik ezt a munkát évszázadokon át nap mint nap végezték – hiszen az életük múlt rajta.

Némethné Faragó Erika