A beszélgetésben „megmosódunk”. Egy igazi beszélgetésben kimosódik a lelkünk. „Lélek sara kimondva tisztul.” Odaadjuk a magunkét – és befogadjuk a másikét. Ha kölcsönös egymás hordozása, valóban olyan lélegzés és anyagcsere történik, ami megelevenít, megtisztít. Ha egyoldalú, egyik fél hosszú távon leterhelődik. Nem tud lélegezni, emészteni, kiválasztani: megtelik, eldugul… Ha hazug a kommunikáció, betegség lép fel a kapcsolatban, a közösségben, és a mélyben bomlaszt, mint rákos daganat. Ha pedig nincs kommunikáció: elhal a kapcsolat. „Vak dióként dióban zárva lenni…” (Babits) Mondanom se kell, hogy nem csak szavakkal lehet beszélni. Minél intimebb egy kapcsolat, annál nagyobb hangsúlyt kapnak egyéb utak. Sőt, olykor nem is kellenek szavak. A csend is tud beszélni. De a tekintetnek, hanglejtésnek és az érintésnek egy köznapi beszélgetésben is szerepe van.

Mi a jelentősége egy osztály beszélgetőkörének? Mi az osztálylény és hogyan lélegzik? Mi az a közös lélegzés és gondolatcsere, ami ilyenkor történik? Milyen medret tudok adni ennek osztálytanítóként? Miért ennyire nehéz egymásra figyelni? Miért fontos a befogadás-adás ritmusa? Hogyan tudom kérdésekkel segíteni? Hogyan tudunk mi magunk kérdéssé válni, kérdezésben létezni? Nem „csinálni”, hanem LENNI? Mik egy közösség belső összetartó elemei – apró rítusok, belső nyelv, nevek, poénok…? Mi elsőtől kezdve ugyanazt a beszélgetőkövet adtuk körbe ilyenkor. Az a kavics, mintha egy különös mosolyba fintorodott volna. Nevet is adtunk neki: „ő” Kázmér.

Életkoronként változik a beszélgetőkör szerepe, módja – és egy osztályközösség életének is vannak szakaszai, amikor nagyobb „zsilipelésre” van szükség. Én elsőben naponta hallgattam hosszasan a csacsogásukat. Később heti egy nagyobb csevej maradt, és ha haladnunk kellett, kérdésekkel szorítottam mederbe. Időről időre gyűltek fel problémák, konfliktusok, amik kibeszélésére és rendezésére teljes órákat szántam. A „párbeszéd” szerepköre úgy fest, hogy én medret adok, teljes figyelmet, és minden tudatosságommal és intuíciómmal azon vagyok, hogy felemeljem és kigubancoljam az ügyet. Hordozom őket. Ők pedig odateszik elém – „belém” a dolgaikat. Ehhez összeforrt közösségre, kötődésre van szükség. És ez a fajta hordozás nagyfokú tudatosságot és érettséget feltételez. Ítéletmentes elfogadást. Az osztály részéről pedig bizalmat. Ha ez hiányzik vagy megsérült, akkor előbb ki kell építeni. Vagy megújítani.

Idő. A beszélgetőkörnek ideje van. Lehet a napot kezdeni vele, lehet csak a hetet – és lehet a főoktatást zárni. Minden közösségnek megvan a bevált ritmusa – ami idővel változhat is. De a megszokott beszélgetőkör mellett nyitottnak kell lenni az órák alatt támadó kérdésekre, gondolatokra is. Érezni, minek kell ott helyet adni, és mit kell eltenni későbbre.

Tér. Beszélgetőkör. KÖR. Jártam osztályokban, ahol csak a padjukban ülve adták körbe a beszélgetőkövet. Nagyon kevesen szólaltak meg. És ugye nem is látták egymást. Én mindig ragaszkodtam a kör formájához, nem csak praktikus okból. Tanítjuk a formarajzot, tudhatjuk, hogy minden alakzat energetikai lenyomatot hordoz. Akik gyógyító technikákkal foglalkoznak, még inkább látják ezt.

Szavak és csöndek ritmusa. Kilégzés, belégzés. Kitárulkozás, befogadás. Bizalmat adni és kapni. Odafordulni és tartani, aki hozzám hajlik. Meghallgatni a másikat, tiszteletet adni. Akkor is, ha nem érdekel, amit mond. Akkor is, ha fáradt vagyok és mennék már tízóraizni. Vagy ha feszít a saját mondandóm. Ami nálunk legnehezebben ment: a közbeszúrások féken tartása. Ez rólam tükör, mert belőlem is fakadnak az asszociációk és szójátékok. Ebből pergő szellemi áramlás tud születni jó esetben – de ugyanennyire zavaró is tud lenni. Mert ideje van a csöndnek. A hallgatásnak. A poénomról lemondásnak – a másikért. Érezni, minek van helye. Oldani a hangulatot vagy éppen féken tartani a rakoncátlan ménest. Persze van, hogy az ember fáradt és csak hümmögve bólogat üveges szemekkel merengve, máskor ügyetlenül reagál – emberek vagyunk. De azért törekszünk a jelenlétre.

A beszélgetőkör szellemi erőfeszítés tanári részről. Egyszerre vagy mediátor, szülő, tanár és az osztálylény része. És egyik szerep sem nőhet a másik fölé. És egyik tagja sem a másik fölé. Egyensúlytánc egy mély és intenzív belső figyelemben, ami igazából folyamatos, de azokban a pillanatokban egészen fókuszált. Szükséges utána kilélegezni.

A beszélgetőkörről nemigen készültek képek. Fotós funkciómat és üzemmódomat háttérbe szorítva tudtam csak a teljes figyelmemet nekik adni. És külső személy sem férhet nagyon bele. Ez egy belső, intim alkalom, nem bemutatásra hivatott. Egy adott közösség lelki anyagcseréje.

Buda Borbála