Gyermekjóga
Nem vagyok jógi. Se mestere az ősi tudásnak. Nem emlékszem, hogy találtam rá a jógára – csak azt tudom, hogy életem egy válságos szakaszában segített életben maradni. Többször tapasztaltam már, hogy a testen keresztül a lélek is elérhető és gyógyítható. Ez történt akkor is. Valamit megmozdított bennem, erőt adott, kitágított, és gyúrta-gyúrta a fájdalmat, míg ehetővé: kenyérré vált bennem. Sokat jelentett, hogy aki tartotta az órákat, a hangjával is elringatott, a fényekkel, a tea illatával-melegével, a finom zenékkel, a szeretetével. Köszönet Vargáné Bende Erikának érte. Mikor később én is elvégeztem a gyerekjóga oktató tanfolyamot (a Baraka Jóga Iskolában Gyúró Évával), tudtam, hogy így akarom, ezt akarom.
Csak azt tudja igazán átadni az ember, ami benne is testet ölt. „A betű megöl. A Lélek az, ami megelevenít.” Ami nekem élni segít, örömöt ad, azt osztom meg a gyerekekkel is. Nem is tudok mást tenni. Magamat adom. Amennyire a jóga részemmé vált, annyira adtam tovább. Beépült a mindennapjainkba: a lélegzés, nyújtás, masszírozás, az oldás. Vannak nálam sokkal avatottabbak – én annyit vettem ki belőle, amennyire szükségem volt – és azt is adtam tovább. Mondják: a jóga ott gyógyít, ahol szükség van rá. Betokosodott görcsöket old meg, és éltető energiává alakít sebeket, hegeket: a lélegzés, a test és tudat irányítása, az izmok és ízületek nyújtása és a lélek tágítása által. Dolgozik a csakrákkal is: az én oktatóm sorra munkálta meg valamennyit. Én akkor hittem is, nem is ebben az egészben, de igyekeztem nyitott lenni mindenre és segített.
A gyerekjóga annyiban „más”, mint a felnőtt, hogy sokkal játékosabb, dramatikusabb, főleg a kicsinyekkel. Az ászanákat nem tartjuk ki olyan hosszan, dinamikusabb és viccesebb, mozgékonyabb az egész óra. A picikkel igazából csak „belerejtjük” az ászanákat egy-egy mese dramatikus játékába vagy bármilyen mozgásos mókába. Csak mi tudjuk, hogy a moccanásoknak mi a célja. Óvodásokkal, alsósokkal még így zajlanak az órák – a nagyobbakkal egyre elmélyültebb, lassabb, alaposabb, tudatosabb és csöndesebb.
Az óráimat mindig egy adott keretbe építem: a saját termemben tartom, ami egy levegős-álomszerűen színes világba várja az odaérkezőket. A jógamatracok körbe rendezve, középütt mécses, virág, egy leterített fatuskó – mikor mi. Csendességbe érkeznek a gyerekek, bármi is történt velünk előtte, erre az egy órára nyugalmat és harmóniát teremtünk magunknak és egymásnak. És lelassulást. Namastéval köszöntjük egymást, átmozgatjuk magunkat az ászanák segítségével, különös hangsúlyt fektetve a gerincre. Humorral, játékossággal terelgetem őket végig a mozdulatok során, míg a végén lenyújtunk, játszunk, masszírozunk, és csukott szemmel, kézen fogva megrezgetjük közösen az ohm-ot, majd namastéval lezárva még egy kis csemegével kedveskedem nekik. A termet ebben a csendességben hagyják el, és mindannyian egyfajta kisimulást, gyógyulást élünk meg.
Mivel csak magamat tudom étekül adni, ezért jóga óráim sem kizárólag csak a jógáról szóltak. A dramatikus játékokon kívül csempésztem bele a Kokas zenepedagógia zenés mozgásimprovizációiból is, kontakt mozgásművészeti gyakorlatokból, előfordult, hogy rajzoltunk a végén (mozgásélményt, színpárbeszédet stb.), és ami sohasem maradt el: a relaxáció nálam mindig a közös masszírozás. Hozzám ez áll közel, fontosnak érzem az érintést, fontos, hogy megtanuljunk a testünkkel is figyelni egymásra, arra, mi a jó a másiknak, tudni finomnak és erősnek lenni, a másikat előtérbe helyezni – és jelezni a saját igényeket és határokat. Jó, ha gyerekkorban válhat ez természetessé, gyakorlattá – és a relaxációt is hatékonyan segíti, még ha nem is vezetek meditációt közben.
Kívánom mindannyiónknak ezeket a gyógyító megéléseket és a jógával való építő találkozást!
Buda Borbála
