Hompot Anikó vagyok, Waldorf óvónő. Kiskunfélegyházán születtem, nevelkedtem. A gimnáziumi érettségi után hagytam el 10 évre a várost, Budapesten tanultam tovább idegenforgalmi és szálloda szakon. Főiskola után 4 évig egy utazási irodában dolgoztam, ahol sokat tanultam az életről, a versenyszféráról. Bár férjemmel közel 10 évig éltünk a fővárosban, sohasem szerettük meg igazán, nem a mi világunk volt az ottani rohanó, nyüzsgő élet, és határozott szándékunk volt a gyerekeinket nem Budapesten nevelni, iskolába járatni. Levente, a legidősebb fiunk még oda született, és 2 éves kora előtt jött a választás: beíratni Budapesten bölcsibe, visszamenni az utazási irodába dolgozni, vagy visszaköltözni Félegyházára, tesó, azután majd alakul.

Nem volt nagy kérdés számunkra, hogy az utóbbit válasszuk. Hazaköltöztünk, jött a tesó is, és itthon aztán szembejött velünk a Waldorf, egy kedves barát képében.

Természetes úttá vált számomra az óvodaalapítás, és minden, ami ezzel jár. Mire Gergő is két éves lett, elindult az óvoda, és számomra pedig egy új lehetőség, az, hogy óvónő legyek. Óvónőképző, majd Waldorf óvodapedagógus képzés kísérték életünket, mely formált engem, férjet, családot, mindent körülöttem. A Waldorf pedagógiában éreztem meg egy kiteljesedést, hogy ez az én utam. Megerősített saját gyerekeim nevelésében, barátokat, közösséget kaptam általa, akikkel úgy érzem tűzön vízen át menetelhetünk, nincs legyőzhetetlen akadály. Együtt vagyunk, egymásért, alakítjuk, segítjük egymást akarva, akaratlan.

Rengeteget adhatunk a gyerekeknek, felnőtteknek: szokásokat, értékeket, ritmust, rendet, tiszteletet a bennünket körülvevő világ iránt, természetes érdeklődést, rácsodálkozást a világ dolgaira. Itt mindenki ( gyerekek, felnőttek ) csak épülnek, többé válnak, szárnyakat kapnak. Ez nekem a Waldorf.