Indiai úti beszámoló Zsófi mamája: Edit jóvoltából.

Összegzésként pedig tematikus társasjátékok készítése – számonkérés helyett. És játék!

„..Árnyékatlan pusztaságon kelt át ez a vándor. Harapásnyi eledele sem volt, egyetlen korty italhoz sem jutott. Már nem hallott és nem látott, amikor az óriás mangó megállította. Csupa árnyék volt ez a fa, csupa ragyogó virág, s a virágok között csupa ízletes gyümölcs – még virágzott, s már gyümölcsöt érlelt. A gyökerekből, a kérgéből illat áradt, a koronájából varázslatos madárszó. „Mit kívánsz, vándor? Enni, inni kívánsz?” – szólalt meg váratlanul az óriás mangó. „Aludni!” – felelte a vándor. És nem is csodálkozott el, hogy a fa megszólalt, mert máris elaludt. Amikor végre felnyitotta a szemét, érezte, hogy a kemény föld teljesen elzsibbasztotta minden tagját. „Milyen jó lenne egy ágy! Egy kényelmes, puha ágy!” – sóhajtotta még félálomban. És máris lágy, dagadó selyemágyban feküdt a mangófa alatt. Mert ez az óriás mangó csodafa volt. Minden nyelven értett, minden varázslatot tudott. Istenek fája az ilyen fa, az ő hatalmukkal és erejükkel rendelkezik. A vándor dobogó szívvel, vacogva és rémülten feküdt a selyemágyban. Az emberek mindig megijednek az istenektől. De azután lassan-lassan mégis megnyugodott; megértette, hogy a mangó jószívű, és csak jót akar. És mert hatalmasan éhes volt, reménykedve felsóhajtott: „Ha ehetnék valamit…” Egyszeriben kis asztalkák között feküdt: kristálytálakon a legízletesebb ételek, kristályserlegekben zöld, sárga és piros italok csábították. A vándor evett és ivott – az ismeretlen ízektől szinte részeg lett. Részeg és merész. „Ha most egy szép lány jönne erre…” Még végig sem gondolhatta: pókhálóselymekben egy mennyei, tündérszép lány hajolt föléje: „Csókolj meg!” – szólt rá nyomban a vándor. A lány megcsókolta. „Vakard meg a talpamat!” – parancsolta még merészebben. És a tündér megvakarta a talpát. A vándor most elnyúlt az ágyon. Az ingerlő gyümölcsök között, az ismeretlen italoktól és a tündérlány csókjától elkábulva erősnek, hatalmasnak és csodálatosnak érezte magát, s így merengett: „Ha most egy tigris ugrana nekem, a tigris elől sem hátrálnék meg…” És a bokorból abban a pillanatban kiugrott egy sárga-fekete királytigris, s mert a vándor nagy elbizakodottságában nem ugrott fel a fa koronájába, a tigris óriásit hördülve, hatalmas ugrással a selyemágyra vetette magát, s karmos, puha mancsának egyetlen csapása rögtön végzett a vándorral.

A remete elhallgatott, és csak jó sokára szólalt meg:

Befejeztem, királylány. Befejeztem a vándor és a tigris történetét.
És miért mondtad el, te mindent értő, és mindent megmagyarázó bölcs? – kérdezte tőle Szávitri.
Mert a vágyról akartam egy történetet mondani. Vigyázz a vágyaidra.”

(Szávitri)