A Waldorf-iskolát a kéz, a szív és a fej iskolájának is nevezik, ahol megteremtik a mozgás, az érzelmek és a gondolkodás harmóniáját. A gyermek életkorából fakadó igényei határozzák meg, hogy a tanár mikor, mit és főképp hogyan tanít. A Waldorf-iskolákban a tanítás elsősorban nevelést jelent. Az osztálytanító általában elsőtől nyolcadik osztályig kíséri a gyerekeket, így közte és osztálya között erős érzelmi alapokra épülő személyes kapcsolat jön létre. A gyerekek ebben a bizalmon alapuló, elfogadó légkörben tanulják meg felfedezni a világot.

Az iskola tananyaga szigorúan életkorra szabott, minden részletéről pontosan tudható, hogy miért éppen abban az életkori szakaszban, és milyen nevelési céllal oktatjuk. A Waldorf-pedagógia a mennyiséggel szemben a minőségre helyezi a hangsúlyt, vallja, hogy a 7-14. életévek közötti életkorban az ismeretszerzés alapvető forrása a belső átélésen alapuló valódi tapasztalatszerzés, az élményszerű tanulás.
Tömbösített, epochális oktatás szerint tanulnak a gyerekek, azaz a közismereti tárgyak az első két órában – főoktatás – kerülnek be az órarendbe 3-4 hetes, folyamatos ciklusokkal. Kutatások támasztják alá, hogy a gyermekek a reggeli órákban a legfogékonyabbak, figyelmük ebben az időpontban a legkoncentráltabb. A harmadik órától szaktantárgyi tanítás folyik, az ezt igénylő, rendszeres gyakorlást kívánó tárgyakból (két idegen nyelv, torna, néptánc, kézimunka, zene stb. )