Növénytanepocha

„…Vagyok ember, magból növő,

fa levelén hulló jövő.”

(Buda Borsi)

Első szavam: a FA. Ádám bátyám tologatott babakocsiban Kecskeméten a „Kiserdő” fái alatt, amikor elhangzott.

Életemet végig kísérték a fák. Otthont, szerelmet jelentettek, fontos emlékek kötnek hozzájuk. Pergő sziromhullásban babát várni, egy terebély alatt a Másikra – és önmagamra találni, egy erdő lombja közt a Végsőre. Nem tudnék olyan helyen élni, ahol nincsenek fák. Többet jelentenek, mint a lakóhely maga.

„Ha egy fa az égig ér, gyökerei a pokolig nyúlnak le – mondja Nietzsche. Ám a fa fönt és lent ugyanaz.” (C. G. Jung)

„Növénytan.” Úgy ragadtam meg, ahogy az belőlem fakadt. Egy végtelen személyes gesztussal: a fa-öleléssel. És ebből jutottunk el hetek alatt a növények rendszertanáig – de ezt már megtalálhatjátok a könyvekben. Az aggódók megnyugtatására: kitűnő epochazáró dolgozatok születtek belőle.

Úgy kezdődött, hogy elsétáltunk a Parkerdőbe. Az úton még csacsoghatott harsányan a banda – ahogy beléptünk, teljes csöndet és figyelmet követeltem meg. Nem sokáig, de addig teljest. Volt akkora bizalom és erő a kapcsolatunkban, ami ezt megtartotta – megtartatta. Némán vonultunk az erdő belsejébe, majd ott halkan elmondtam, mi a feladat: egyesével behatolni a sűrűbe, és addig bandukolni, míg egy fa kiválaszt. Ezzel tudtunk ráhangolódni az erdőre, teljes figyelmet adni. Én magam is ezt tettem, ahogy minden gyerek külön-külön körülöttem.

Amikor visszatértünk a tisztásra, csöndben leírtuk az élményeinket. Megdöbbentett, ami született, fogadjátok nyitott szívvel!

12 évesek.

“…Amikor megöleltem a fát, olyan volt, mintha egy másik embert ölelnék meg…”

“…És én elhatároztam, hogy minden évben meglátogatom, és hű leszek hozzá, és mellé fogok építeni egy bunkert. Nagyon aranyos kis fa….”

“…Amit én megéltem az erdőben, az egy egész félelmetes dolog volt. Amit éreztem a fában, azt az energiát: nem volt hétköznapi dolog. Látni azokat a fákat, amik élnek és virulnak, de azokat is, amelyikek elhaltak, és szépen lassan kihuny az utolsó nedv is a testükből…”

“…És ahogy megöleltem a fát, ami hívott, úgy hallottam, hogy olyan a morajlása, mint a tengernek. Egyszer hideget, egyszer meleget árasztott belém…”

“.. Engem az az érzés fogott el, hogy mennyi ideje lehet itt ez a hatalmas fa. Mennyi fájdalmat és tapasztalatot szerzett ennyire sok idő után. Rengeteg ága és levele nőtt. Ezért úgy éreztem, hogy egy óriási és nagyon öreg teremtmény előtt állok.”

“…Én az egész erdőben azt éltem meg, hogy az összes fa ezernyi állatnak ad otthont. És az egész erdőben nincs két egyforma fa.”

“…Amikor megszólított egy fa, nekirohantam és megöleltem. A fa teljesen megnyugtatott, mikor megöleltem, és ez egy örök emlék fog maradni. És ilyet majd többször is csinálok, mert nagyon jó volt….”

“…Az erdőben, mikor az ember egyedül van és csöndben, már a hangoktól (madárcsicsergés stb.) meditatív állapotba lehet kerülni…”

“…Nekem egy tölgy adott megnyugvást. Sokáig kerestem őt. Egy élmény volt, hallottam a szívverésemet. A tölgynek fájdalmai vannak, éreztem, de amikor megtaláltam, elmúltak neki. Az ölelés megnyugtatott és boldoggá tett, éreztem, ahogy lélegzik. Mindig vissza fogok találni hozzá. Ő lett nekem a fám. Makkokat és egy levelet hoztam el tőle, hogy ne felejtsem el. Megszerettem.”

“…Majd utam egy terebélyes hárshoz vezetett, és mikor odaértem, leröppent a hárs vidám termése. Nyugalmat éreztem és békét. Úgy éreztem, hogy megtaláltam az igazi fát…”

“Az erdőben végtelen nyugalmat érzek, és bár egyedül vagyok, több 1000 jelenlétet. Nyugalmat és biztonságot. Amikor az erdőben vagyok, akkora erő, akkora energia van körülöttem, hogy nem is tudok félni. És ha leülök egy fa alá, ha hallgatom az erdő susogását, ha nézem a pici csemetéket, akkor boldog vagyok. Teljes csendben, madarak rikoltozásával vagy akár a szél zúgásában is szép az erdő. Amikor nézem a fákat: görbe, egyenes, alacsony, magas…mindig új ötleteim támadnak.

Az erdőben járva nyíreket láttam

Hatalmas égbenyúló ágakat találtam

Erdőnek titka körülöttem vala

Szélnek búgása levél susogása

Fa mellett állok törzseket látok

Ölelem fámat sehol sincs bánat

Közelebb lépek hozzá is érek

Erdőnek titka enyém lesz mára”

 

…És igen: ugyanazok, akik előtte és utána hangosan böfögve, visítva röhögve, egymást lökdösve… Nekem ez a legmegrendítőbb benne.

 

Az ölelésekről nem készült kép, ott mindannyian csak átadtuk magunkat az élménynek. Helyette egy másik alkalommal, mikor fiaimmal egy 300 éves soproni mammutfenyő illatos, meleg testét öleltük.

Növénytanunkhoz tartozott még a saját kiskertek telepítése. Mindannyian hoztunk be nagy tálakat, edényeket, ládákat, szereztünk földet, hoztunk bele kis palántákat, virágokat, mohát, és apró csigaházak, gyöngyállatok, manócskák telepedtek közéjük otthonosan. Sokáig szeretgettük-nevelgettük ezeket a csöpp világokat, tanított bennünket, felelősséget, konfliktushelyzeteket hozott („Az én tálamat te ne locsold!” „Ki szedte ki a mohámat?!”), és sok-sok örömöt adott a növekvő-burjánzó ÉLETTEL együtt cseperedni.

“A tanterv nagyon fontos, új ismeretanyag, de a melegség életfeltétel a sarjadó növény és a gyermeki lélek számára.”

(Carl Gustav Jung)

Buda Borbála

osztálytanító