Elvileg epochánként megújul. Nekem volt, hogy hetente többször – és olyan is, hogy több hónapig váratott magára, ha más csatornán adtam, amit adtam. Egyszer szivacs híján egy vászondarabbal töröltem le. Egy fiúcska szólt, milyen gyönyörű. Az a darab rongy…

Mi a táblarajz? A piciknek csoda. A manók hozzák – vagy súgják, kinek-kinek hogyan. Akár naponta változik titkon, alakul. Ha éjjel arra jártak: kirügyeznek a kopár ágak vagy kikel a tojásból egy kiscsibe…

Megjelennek benne utalások adott epochára, ünnepkörre, évszakra, de az is lehet, hogy egy művet illusztrál végig az ember. Velem ez kétszer is előfordult: harmadikban Lázár Ervin Bab Bercijét, negyedikben Édesapám, Buda Ferenc Fehérlófiáját. A Bab Berci rajzokból aztán kis füzetecske is készült, Táblamesék címen, amit év végén ajándékba kaptak a gyerekek. A Fehérlófiából meg CD borító – Édesapám hangján szól költeménye azon a lemezen.

Nagyobbaknál ez is elmozdul a mesétől a tudomány varázsa felé. Így kerülhet a táblára az emésztőrendszer csodája vagy egy reneszánsz portré.

Van, aki könnyedén rajzol. Van, aki megküzdve. Bennem mindig belső út előzi meg. Ott mocorog, fészkelődik, és az adott térben is időt kell töltenem, mire kibújik és megtalálja a helyét köztünk. Akár csak a versírásnál, egyfajta „másállapot” ez. Persze, van, hogy az ember egy netről vadászott képet másol fel a táblára. Az is munka – és nem utolsósorban: idő. De én arról beszélek, amikor maga szüli, ami oda kerül. Az más.

Sose tudom meg, jelentett-e nekik valamit ez az egész. Sose mondták. De, néha: kritikát. „Jaj Borsi, már megint egy FA?!” Oda is vagyok a fákért, nem tagadom!

De ez már egy másik történet lesz.

Buda Borbála

osztálytanító