Olyan családban nőttem fel, ahol testvéreink voltak az állatok. Tudták ezt a körülöttünk élők is, ezért hol odahordták a kapunkba a talált jószágokat, hol feljelentettek, mert „gágogott a liba”. Szeleburdi családunk részei voltak kukában talált kiskutyák és húsfeldolgozóból elszabadult libák, de élt nálunk mindenféle szabadból szerzett szerzet is. Felnőtt életem jó részében hiába vágyakoztam utánuk – azóta kezd újra benépesülni velük az otthonunk. Ebben már a fiaim is partnerek – Boldi fiam a motorja is, szerinte jóformán ez az élet lényege.

Gyerekkorban ösztönösen vonzódunk az állatokhoz. Egy ősibb, test- és lélekközelibb életet hoznak közelebb, mindegyik a magam módján. Bundásan vagy tollasan, lüktet bennük az élet, éreznek, reagálnak, kötődnek – pezsegnek. ÉLNEK.

A teremtésben mi csak utánuk következtünk. Velük lett benépesítve a mindenség. A csicsergés hozza a tavaszt, melegük és neszük teszi kerekké a világot.

Ha az állattanra gondolok, nem egyetlen epocha jelenik meg előttem. Kísérte éveinket. Kirándultunk Balla Zsuzsi lovas tanyájára, ahol emut, kengurut, dámvadat és mosómedvét is láthattunk a ménes mellett. Pöttöm törpemalac töfködte vígan a földet, csíkos mókus cikázott a ketrecében, lovagolhattunk vagy nyuszit dédelgettünk, ha arra vágytunk.

Megfordultunk a Fekete Lovastanyán is többször, ahol a lovak mellett birkákkal és marhákkal is ismerkedhettünk.

Ellátogattunk a kecskeméti és szegedi vadasparkokba. Emlékszem, hogy zuhogott az eső – és mi ebben a zuhogásban szakadtunk végig a nevetéstől. Boldogok voltunk. Együtt és az állatokkal.

Jártunk a Hortobágyi Madárkórházban is, bepillantást nyerve a sérült madarak gondozásába, nevelésébe, még egy műtétbe is.

Meghívtam hozzánk az Argos kutyakiképző iskolát is, egy-egy komoly oktató és bemutató óra erejéig, ami több osztályban is megvalósult.

Eltöltöttünk egy gyönyörű napot Eördögh Andrásék birtokán, ahol kedvükre lovagolhattak, horgászhattak, lubickolhattak a gyerekek. A tóban mellettünk ittak a lovak, a parton egy kecske legelt, tűzött a nap, és a levegőbe élesen hasított sivalkodás és nevetés. Ez az a közeg, amiben boldog egy gyerek! És meggyőződésem szerint egy felnőtt is – de persze ebben eltérőek lehetünk.

Hasonlókat éltünk meg Ispán Bori barátom és kollégám tanyáján is: a gyerekek boldogan merültek el a csibék, kecskék és kiskutyák erdejében. Hálásak vagyunk ezekért az alkalmakért!

Tanulmányaink első fontos állomása az a harmadikos projekt, amikor egy választott élőlényről megfigyelést, mesét írtak, majd egy tárgyat készítettek, és az egészet egy igényes művészi munkává sűrítették. Legtöbben egyik háziállatukat választották, de volt, aki egy kedves növényét szemelte ki e célra. Tündéri munkák születtek, a gondos, odaadó figyelem és lelkesedés gyermekien bájos bizonyítékai.

Negyedikben értünk a valódi epochánkhoz – de már előtte egy hónappal felkészítettem őket a nagy megfigyelő folyamatra. Kifejezetten olyan állatot kellett választaniuk, amivel személyes kapcsolatuk lehet, tehát a delfinek és zsiráfok sajnos kiestek a rostán. Eleinte csak történeteket gyűjtöttek az adott állatról, majd a tőlem kapott szempontokkal irányba kerültek a megfigyelések. Az epochánk során feldolgoztuk A vörösbegytől a pézsmatulokig című könyvet, sok-sok érdekességet megtudva az állatvilág sokszínűségéből, és közben szépen kikerekedtek a saját gyűjtőmunkák is. Felépítettük az előadás anyagát, amivel bemutatja kiszemeltjét: a faj eredetét, a lakóhelyét, táplálkozását, szaporodását és viselkedését, izgalmas történetekbe ágyazva, művészi munkával kiegészítve, és lehetőleg személyesen is behozva közénk. Az előadások napjaira meghívtuk az alattunk járó két osztályt is, nagy élmény volt mindannyiunknak, mert a gyerekek már magabiztosan és élvezetesen tudtak előadni, egyesek humorral – és volt mindig állatsimogató is.

Epochánk és az évek során sok állat fordult meg nálunk: az otthoniak iskolába látogatása mellett lett saját osztály-akváriumunk halakkal, később pedig mongol futóegereink. Hoztam még az iskolába pár hónapra nyuszikat, tengerimalacokat, és Prücsök kutyám is többször megfordult nálunk. Bár nincs terápiás kutya képzettsége, csak én végeztem el a tanfolyamot, alapvető tapasztalatom, hogy rendkívül jó hatással volt ő is, mint minden állat a gyerekekre. Leginkább azoknál volt megfigyelhető ez, akik problémákkal küzdenek. Ők elképesztően „leszelídültek” az állati közelségtől. Az empátiahiányosból együttérző lett, a figyelemzavarosból figyelmes… A gyógyító hatás szemmel látható volt. Az egérkék köztünk léte is hosszan tartó jó hatást fejtett ki: motiválta és konstruálta, valamint színesítette napjainkat a velük való foglalkozás, ugyanis kézhez szokott, barátságos kis állatok voltak. Nem voltak büdösek, egészséges, igénytelen és kedves kis jószágok, akikkel öröm volt játszani.

Legfőbb szempontom az állatok iránti lelkesedésem átadása. Minél több lehetőséget, ízelítőt igyekeztem a gyerekeknek nyújtani, mind élő élményben, mind ismeretben, bízva abban, hogy érdeklődésük és vágyuk tovább sarkallják majd őket ezen az úton. Az örömöt átadni. És az együttérzést. Megható volt látni, ahogy egy leányka később maga nevelt fel egy kiscicát, minden anyai gondoskodását és felelősségét latba vetve. Nem volt részem a folyamatban, de nagyon büszke vagyok rá! Ugyanilyen megrendítő volt, amikor egy fiúcskánk a partra vetett fulladozó halakat dobálta vissza a tóba – a horgásszal is összeütközve. Nem volt könnyű ezt a helyzetet feldolgoznunk, de nagyszerű lehetőség volt beszélnünk fontos kérdésekről és valódi értékekről.

A tanításban sokszoros tapasztalatom, hogy az állatok révén megközelíthetőek olyan gyerekek, akik máshogy nem. Volt, hogy dührohama által sújtott fiúcska csak azon a ponton zökkent ki, oldódott és vált megközelíthetővé, amikor állati nyelven szólaltam meg, majd a kutyákra terelődött a szó. Az előtte tajtékzó kisgyerek mintegy varázsütésre érdeklődő partnerré vált. Máskor teljesen magába zárkózott fiúcskát sikerült szintén csak az állatok témája által megközelíteni. Zene szakóra volt, de az állatok így is kulccsá váltak – és szerencsére ismerünk sok dalt róluk, ami azután megoldja a nyelveket és szíveket is.

Az állatok ránk szorulnak. Ránk vannak bízva. Együtthatásban élünk – táplálékláncban is -, de felelősségünk, hogy a nekünk kiszolgáltatott lényeknek boldog, kiegyensúlyozott életet biztosítsunk. És ők is boldogságot hoznak nekünk! Számos országban bevett gyakorlat már az állatterápia – pontosabb kifejezéssel: állatasszisztált terápia. Traumát, krízist, de akár súlyos betegséget, nagyfokú stresszt is könnyebben vészel át, aki állattal él szoros kapcsolatban. Kutyák szolgálnak a mindennapokban vakok, mozgássérültek mellett, sérült és egészséges gyermekek nevelésében, oktatásában is rendkívüli hatással bírnak. Én is végeztem ilyen tanfolyamot, csodálatos élményekkel és tudással gazdagodtam – még ha a magam jószágai nem is vizsgaképes ebek. Lovakat használnak értelmi sérüléssel és mozgáskorlátozottsággal élők szolgálatában, bizonyított gyógyeredményekkel. Macskákat elsősorban mentális gyógyerejüket kamatoztatva alkalmaznak terápiás folyamatokban, de bizonyított fizikai betegségekre gyakorolt pozitív hatásuk is. Míg nem volt macskám, fogalmam se volt, mit jelent egy ölbe kucorodó, pont a fájó pontokon doromboló gombolyag. Kívánom, hogy éljétek át! Sok mókás percet ajándékoznak és okoznak persze bosszúságot is – tükröt tartva nekünk, akár a gyermekeink.