Buda Borbála Anna

Buda Borbála Anna vagyok, Waldorf-tanár, drámapedagógus, két fiú édesanyja. 12 éve tanítok a kiskunfélegyházi Tiszta Forrás Waldorf Intézményben: az osztálytanítóságon túl elsősorban művészeti szakórákat tartok, színdarabokat rendezek. 

Középiskolai drámatanárként mindegyik évfolyammal kapcsolatba kerülök egy-egy projekt erejéig. Célom ilyenkor úgy figyelni és meglátni őket, hogy megemelje őket a folyamat abban és ott, ahol éppen tartanak. Ebben a személyes figyelmem és szándékom mellett olyan szakmai eszköztár is támogat, mint a Kokas Klára zenepedagógia, gyermekjóga oktatás, népi nemezkészítés, Uray Péter és Karsai Veronika mozgásművészeti képzései, Waldorf-tanárképzés, valamint Kaposi László és a Károli Gáspár Református Egyetem drámapedagógia képzései. A művészeti vonalon túl meghatározó számomra az élővilág szeretete, törekvés egy organikusabb életmódra. 

2026. szeptemberében az induló 9. gimnáziumi osztállyal kezdődik közös kalandunk és munkánk, akiket 5 éven át fogok kísérni, az érettségiig. Izgalommal és örömmel készülök erre a közös útra, és szeretettel várok még jelentkezőket a kis csapatunkba.